Árajánlat kérés

Árajánlat kérés

Az ajánlatkérés menüpontunkon kérhet előzetes árajánlatot télikertre, medencefedésre, előtetőre, kocsibeállóra teraszbeépítésre, terasz előtetőre, függönyfalra, pergolára, nyílászáróra.

Az árajánlat kérés űrlapon olyan adatokat kérünk Öntől, melyek szükségesek (méretek), vagy nagyban megkönnyítik (képek a beépítés helyszínéről) az előzetes ajánlat kiszerkesztését. Ezen kívül az „üzenet” menüpontban lehetőséget adunk arra, hogy megossza velünk egyéni elképzeléseit, ahol tájékoztathat minket igényeiről. Éljen nyugodtan az üzenet lehetőségével hiszen egyrészt minden télikert egyedi, másrészt már az elején tudni szeretnénk, hogy miként képzeli el álmai télikertjét.

Kérjük, ne felejtsen el képet feltölteni a beépítendő területről, hogy pontosabb ajánlatot adhassunk Önnek! Amennyiben az árajánlatkérés elküldése során probléma merülne fel, megkérjük, hogy jellezze azt nekünk.

Ajánlatkérését elküldheti közvetlenül a partnerdoors@gmail.com e-mail címünkre is, illetve várjuk felmerülő kérdéseit a +36 1 287-81-00, illetve a +36 20 336-06-43-as  telefonszámainkon.

Télikert méretei

Kép feltöltése (maximum 25 MB, png, jpg, jpeg vagy bmp lehet)

arajanlat-keres-terasz-beepitesre
Terasz beépítése

Árajánlat kérés
Árajánlat kérés

Árajánlat
Árajánlat

aluminium-telikert
Aluminium télikert
 Télikert Budapesten Télikert ajánlatkérés Teraszbeépítés országosan A legmodernebb télikert építése

A télikert, illetve a terasz beépítése a fő nyílászárókat tekintve általában harmonika és toló-bukó ajtókkal történik. Természetesen további lehetőségek is vannak a télikert beépítésénél, a teljesség igénye nélkül: a bejárati ajtó, erkélyajtó. További nyílászárók lehetnek: bukó-nyíló, nyíló erkélyajtó, ablak, bukó ablak, stb.

 

teraszbeepites-budapesten
Teraszbeépítés Budapesten
teraszbeepites
teraszbeépítés

 

 

 

 

 

 

Kapcsolat 

E-mail: partnerdoors@gmail.com
Telefonszám: +36 1 287-81-00, +36 20 336-06-43

Ezúton is szeretnénk megköszönni bizalmát , ajánlatkérést  a lehető legrövidebb időn belül megküldjük Önnek a megadott e-mail címre!

További szép napot kíván,

A Partner-Doors Kft. csapata 

Ajtó, ablak, nyílászáró, télikert

Ajtó, ablak, nyílászáró, télikert gyártásával foglalkozik cégünk, valamint télikert, előtető, medencefedés készítése, építése, beépítése is feladatkörünkbe tartozik. A sikeres termékünk a télikert, egyéb termékeink és szolgáltatásaink részletes leírását a megfelelő oldalakon találja meg.

Tisztelt leendő ügyfelünk! A PARTNER-DOORS KFT. fő tevékenységi köre télikertek építése, teraszok beépítése melyekhez kapcsolódóan cégünk saját üzemében gyártja a nyílászárókat is. A kiváló minőségű termékeinkre garancia egyrészt a gondosan megválasztott beszállító partnereink megbízhatósága, másrészt a saját szakembereinkkel legyártott ajtók és ablakok és télikert vázszerkezetek. Termékeinkre természetesen hivatalosan is garanciát vállalunk.

Iroda: 1205 Budapest, Határ u. 83.

Az alábbi szolgáltatásokat nyújtjuk:

Gyártott termékeink: Medencefedés, előtető, ajtó ablak nyílászáró télikert függönyfal, teraszbeépítés.

Kiegészítő termékeink a télikert mellett: redőny, reluxa, rovarháló, egyéb árnyékolók.

Termékkínálatunkról érdeklődjön irodánkban személyesen vagy telefonon és e-mailen, elérhetőségeinket megtalálja a kapcsolat menüpontban. Konkrét elképzelését küldje el nekünk az ajánlatkérés formájában, melyre szakértő kollégáink 1-2 napon belül jelentkeznek egy előzetes ajánlattal.

Elérhetőségeink:
Telefonszám: 06 1 /287-81-00

E-mail: partnerdoors@gmail.com

A télikert vagy teraszbeépítés mint befektetés

 

Egy jó befektetés mely jó esetben több évtizedre szól! Bízza ránk a beépítést, 20 éves tapasztalatunk és profi szakembereink garantálják, hogy Ön azt kapja amit előzetesen elképzelt! 

Nézzen körül weboldalunkon, gyűjtsön információkat a termékeink különböző változatairól és a lehetőségekről! Szemezgessen referenciamunkáinkból, a két évtized alatt már több, mint 5.000 beépítésen vagyunk túl ügyfeleink legnagyobb megelégedésére!

A télikert, teraszbeépítés és a különböző nyílászárók árai nehezen meghatározhatóak, így azt javasoljuk, hogy mindenképp konzultáljon szakembereinkkel! Használja ki szakértelmünket, kérdezze ki alaposan kollégáinkat! Keresse fel a nyílászáró vásárlás szempontjait weboldalunkon, tájékozódjon és ha kérdése merülne fel keressen minket bizalommal!

Reméljük, nálunk megtalálja azt az ajtó ablak nyílászáró télikert termékek közül, amire szüksége van a házépítés vagy felújítás során, esetleg házának bővítéséhez teraszbeépítéssel, télikerttel.

Biztos lehet benne, hogy nálunk megtalálja a megfelelő megoldást, keressen akár nyílászárót vagy legyen a terve télikert építtetése, vagy terasz beépítése!

Várjuk érdeklődését!

Felmérés- Értékesítés- Szállítás- Beépítés garanciával, közvetlenül a gyártótól!

–          Díjtalan árkalkuláció, Kérésére a helyszínre megyünk, felmérésre.

–          Nyílászáró kiszállítása saját gépjárművel

–          Nyílászáró, télikert készítés, beszerelés, minősített beépítőkkel

–          Gyors garanciális ügyintézés

Miért érdemes minket választani? Több érv, ami mellettünk szól.

  • Egyedi felmért méretek szerint gyártunk minőségi nyílászárókat, szükség esetén 8 nap alatt elkészítjük, szállítjuk a nyílászárót, ablakot, télikertet, bejárati ajtók, ezt követően másnap Önnél szerelhető lehet.
  • Minden, ami ajtó ablak nyílászáró télikert az egyszerűtől a luxusig egy helyen elérhető.
  • Műanyag nyílászáróink, télikertjeink minőségét 10 év garancia szavatolja
  • Saját garanciális szakemberünk segít a nyílászárókkal kapcsolatos esetleges problémák gyors kezelésében.
  • Nekünk van telephely engedélyünk télikert gyártására.
  • Nekünk van ISO Minősítésünk télikert gyártására, télikert szerelésére.
  • A télikert gyártás a Partner-Doors Kft.-nél, ár-érték arányban a piacon nagyon jó helyen van a télikert gyártás, szerelés és terasz beépítése esetében.
  • A cégünknél mérnöki képesítéssel tervezik a télikerteket és ellenőrzik annak beépítését, hogy az minden szempontnak megfeleljen.
  • A télikert tervezésében segítünk és ingyenes árajánlatot készítünk.
  • A télikert árajánlat készítését követően, ingyenesen felmérjük a télikertet, és segítünk az elképzelését megvalósítani.

Ablak és télikertről általában érdemes tudni:

Az ablakok felépítése az alábbiak szerint tagozódik: ablaktok, ablakszárny, vasalat amely a működtetést végzi és a legfőbb eleme a megvilágítást biztosító üvegszerkezet.

Ajtó ablak nyílászáró télikert alapanyagok

Alapanyag szerint megkülönböztetünk műanyag, fa, fém (amely lehet acél vagy alumínium) vagy ezek kombinációjából álló nyílászárókat.

Az ablakok nagyságának megválasztásakor figyelemmel kell lennünk a megvilágítandó és szellőztetendő szoba/helyiség , terasz, télikert nagyságára és funkciójára, hogy a nyílászáró alakja az épület stílusához harmonizáljon. Az átlagos ablak, álló téglalap alakú, melynek magasság/szélesség aránya 1:1,5 és 1:2 közötti. Az ettől lényegesen eltérő ablakok már speciálisnak tekinthetők, elsősorban egyedi legyártásuk miatt. Pl: Toló, toló-bukó ablak. Ajtó ablak nyílászáró télikert a Partner-Doors Kft.-től!

Az adott épület homlokzatában az ablak állhat önállóan, vagy párosával (ez esetben kettős- azaz dupla ablakról beszélünk), némely esetben hármasával, elsősorban közintézmények esetén pedig akár egymás mellé sorolva (sorablak).

Az ablakok szárnyainak száma szerint csoportosíthatjuk a nyílászárókat a szerint hogy egy szárnya, két szárnya, három vagy több szárnya van.

Nyitásmódtól függően lehet: Bukó-nyíló ablak, toló, toló-bukó, nyíló, bukó, középen felnyíló ablak, kétszárnyú ablak, három esetleg többszárnyú ablak, természetesen ezek bármelyikét lehet sorolva is szerelni. Télikertekben gyakori a harmonika ajtó megrendelés is.

Az ablakok nyitásiránya jobbos vagy balos, a külső/belső térben való elhelyezésük és funkciójuk szerint kiválasztva.

Energia szaktanács:

Takarítsa meg segítségünkkel háztartása energiaköltségeinek akár 50%-át! Ha Ön is szeretné csökkenteni a kiadásait, akkor segítünk az optimális megoldás megtalálásában. /Ajtó, ablak, nyílászáró vásárlás szempontjai című rovatunkban részletesen megtalálja/

Az ablakok energiatakarékosság szempontjai:

A sima ablaküveg rossz hőszigetelő. Mérések segítségével bizonyítható, hogy négyzetméterenként kb. tízszer annyi energiát enged át egy ablak, mint maga a falszerkezet. Ma már az általunk gyártott nyílászárók, két és három rétegű üvegezést kapnak, miáltal a hő veszteséget jelentősen lehet csökkenteni. Ezen felül a hőszigetelt műanyag ablakokat különböző fémekkel gőzölhetik, amely átveszi a szoba hőmérsékletet. A nyílászárók üvegei közti rést nemesgázzal töltik fel (argon gáz). A többszörös üvegezés esetén az ablak belső oldalának felületi hőmérséklete szélsőséges kültéri hőmérséklet mellett magától is olyan magas, hogy még minimális páralecsapódás sem áll fenn, és a kellemetlen hideg nem jut át az üvegen.

Követelmények a nyílászáróval szemben

A ház építési formájához igazodjon. Hangszigetelése olyan legyen, amely a zajt nem engedheti át. Főképpen a forgalmas utcáknál lehet fontos speciális hangszigetelésű ablakokat alkalmazni. Időjárás állóság szempontjából az ablak legyen vízlepergető és szélálló, a télikertek esetében is érvényesülni kell. Az ablakok négy csoportra oszthatók a szigetelésük kivitelezése szerint, melyek a víz záróságot a maximális szélerősség függvényében határozzák meg. Sok esetben az ablakoknak több víz zárósága is van, aszerint hogy a hideg, száraz külső levegőt a meleg, magas páratartalmú belső levegővel össze tudja kötni és így a kicsapódás kiküszöbölhető.

Légáteresztő képesség

Az egyik ha nem a legfontosabb szempontja az ablaknak. A szellőztetést és a lélegzést megfelelően biztosítania kell.

Ha az ablak biztonságát nézzük, nehezítse meg a betörők bejutását a lakásba. Napjainkban három biztonsági szintbe sorolhatók az ablakok. Az ablak kerete közrefogja az ablaktáblákat és merevítést ad az egész szerkezetnek. A mai modern ablakok elkészítése során háromféle anyagot használhatnak: fa, alumínium és műanyag, valamint a fa és az alumínium, műanyag és alumínium kombinálható az igényeknek megfelelően. Télikerteknél számításban jöhet a hibrid megoldás is, hogy a télikert tető alumínium, az oldalfal pedig műanyag profilból van elkészítve. Függ a választott színtől, télikert nagyságától és sok minden egyéb tényezőtől, hogy melyik megoldást alkalmazzuk a télikert készítésénél.

Röviden a bejárati ajtóról

Az ajtók kivitelezése a beépítés céljától függ. Fából készült bejárati ajtók tömör fából készülnek sok esetben fémmerevítéssel. A tűzvédelmi követelményeknek is megfelelő bejárati ajtók fémből is készülhetnek, a hangszigetelt bejárati ajtókat olyan speciális szigeteléssel látják el, melyek elnyelik a hangot.

Műanyag bejárati ajtó nagyon sokféle lehet, a profil közepén acélmerevítők vannak, valamint a bejárati ajtó betétek széles választékával a legelterjedtebbek lettek. A műanyag bejárati ajtó hang és hőszigetelése kiváló. Részletesen a bejárati ajtó menü pontban találja.

Termékeinkről: ajtó, ablak, nyílászáró, télikert termékeinken túl egyéb termékeket is gyártunk, forgalmazunk.

Télikertek: Terasz, medence, lépcsőfeljáró beépítésénél alkalmazzuk a különféle elképzeléseket.

  • télikerteket gyártjuk és szereljük.

A télikert kiváló hőszigetelésű műanyag profilokban, rozsdamentes acélmerevítések belülről, amit külső alumíniummerevítő látja el a tökéletes plusz statikai szerepet. Így hő hídmentesen lehet a teraszát, télikertjét készíteni és építeni, ezért nagyon jó hőszigetelő. Az alumínium profilból készült télikert örökös, statikailag sokkal jobb, de drágább az előállítása. Ajtó ablak nyílászáró télikert a Partner-doors Kft.-től!

Részletesen: A télikert terasz beépítésről általában írt oldalon olvashat.

telikert-ausztriaban
Télikert Ausztriában
terasz-budapesten
Terasz Budapesten
nyilaszaro budapesten
nyílászáró Budapesten
ajtó, ablak, nyílászáró, télikert
ajtó

Az ablak lakásunk dísze, valamint fontos szerepet tölt be: beengedi a fényt és távol tartja a szélsőséges időjárási viszonyokat a lakástól. A műanyag ablak kiválasztásának az anyagiakon kívül, számos más, fontos műszaki oka is lehet. Választhatók 5-8 légkamrás szerkezetek. Hőszigetelő értéke k= 1,1W/m2K.-tól 0,45W/m2K.-ig terjedhet.

bejárati ajtón keresztül vezet az út a lakásba, azon felül hogy alkalmazása nélkülözhetetlen. Cégünk a bejárati ajtó széles választékával várja kedves Ügyfeleit, legyen az műanyag bejárati ajtó, vagy fa bejárati ajtó, Példaképpen 5 ponton záródó biztonsági zárral, 50-100 fajta bejárati ajtó panelválasztási lehetőséggel, különféle üvegezéssel is rendelhetőek.

Energiatakarékos ablakaink gyártása

Az energiatakarékosság egyre fontosabb szempont. Éppen ezért az ablakokra érdemes nagyobb figyelmet fordítani. Új épületeknél a korszerű termékek kerülnek beépítésre, míg a régi épületeknél, ablakcsere esetén ez csak a legvégső megoldásként jön szóba. Napjainkban műanyag ablakok egyre kedveltebbek előnyös tulajdonságaik miatt. Német ROPLASTO cég által gyártott profilokat alkalmazzuk a nyílászáró, ablak, ajtó gyártásánál. Ajtó ablak nyílászáró télikert!

A műanyag ablakok, nyílászárók egyik fontos előnye, hogy az építési technológiákhoz könnyedén illeszthetők, a különféle építészeti stílusok sem jelentenek akadályt. Ablakaink és ajtóink univerzálisan beépíthetők bármilyen épületbe. A PARTNER-DOORS Kft által gyártott ablakok a régi házakban esedékes ablakcseréknél, új beépítésnél, télikert gyártásánál, szerelésnél, jó választás lehet az Ön számára. ROPLASTO által gyártott műanyag profilokból készült nyílászárók minimum 5 légkamrás profilból és U= 1,1 W/m2k hőszigetelési értékű üveggel készülnek.

Ajtó ablak nyílászáró télikert kamrák:

Van 6-7-8 kamrás nyílászáró ablak profil is, amihez célszerű a háromrétegű üvegezést alkalmazni, aminek a hőszigetelési értéke (U) 0,7 W/m2k-0,5W/m2k közötti értékek lehetségesek. A ROPLASTO profilból készített nyílászáróknál a hőszigetelt üveg szélességi méreteit 24 és 48 mm.-rel, variálható, a kívánt hőszigetelés eléréséhez.
A műanyag ablakok időjárás-, ütés-, és vegyszerálló, és nehezen éghető. A különféle ablakprofilokra jellemző a záródó profilon kialakított vízelvezető horony, a szárnyprofil 3 szoros rugalmas gumitömítése, amely kiváló szél-, víz- és hangszigetelést biztosít valamennyi ablaktípusnak.
Az ablakainkat, télikerteket a fehér alapszínen kívül a más színekben is legyártathatjuk. A PVC ablakok hosszú élettartamúak, felületük a tisztításon túl semmiféle utókezelést nem igényel.

Ajtó ablak nyílászáró télikert karbantartás

Műanyag ajtó ablak nyílászáró télikert karbantartási igénye minimális, későbbi felületkezelést egyáltalán nem igényelnek, az időjárással szemben és az UV sugárzásnak ellenállóak.

Műanyag nyílászárók, ajtó, ablak, nyílászáró, télikert színválasztéka alapján, ma már az alap fehér szín mellett fa-utánzatú fóliázott, vagy tetszőleges színűre festett is ablak is megvásárolhatók. Egyik legnagyszerűbb tulajdonságuk, hogy a műanyag ablakoknak szinte nincsenek formai vagy méreti megkötéseik. A műanyag ablak vetemedésmentes, zárása, vízelvezetése kiváló. Ezen ablakok könnyen beszerelhetők, éppen ezért felújításhoz és új épületekhez, télikertekhez egyaránt nagyszerű választás. A PVC-ből készült ablakok vasalatai tartósak, és mivel több ponton záródnak, biztonságosak is. Részletesen a Műanyag nyílászáróknál találja.

Kérésére kollégáink egyedi árajánlatot készítenek Önnek a kiszállítás és a beépítés költségeivel együtt.

A legtöbb ablakrendszerhez különféle tartozékok pl. zsalugáter, redőny, rovarháló, reluxa megrendelhető.

Szolgáltatásaink: Ajtó ablak nyílászáró télikert

Télikert szerelése, télikert-teraszépítés, egyedi télikertgyártás, terasz lefedés, szélfogó-előtető gyártás, angol-akna kivitelezés. A télikert készítést gyakorlott szakemberek irányítják.

A PARTNER-DOORS Kft szolgáltatásait, beszereléseit Országosan, azaz Balaton környékén: Balatonfüreden, Siófokon, Balatonszárszón, Keszthelyen, Fonyódon, Balatonszepezden, Badacsonyban, Zamárdiban, Balatonvilágoson, Balatonlellén, Balatonalmádiban, Balatonföldváron, Balatonföldváron, Balatonbogláron, Zánkán, Balatonfűzfőn, Révfülöpön, Budapest környékén, Stb.

Magyarországon: Tapolcán, Debrecenben, Tatabányán, Győrben, Sopronban, Szombathelyen, Zalaegerszegen, Kaposváron, Pécsen, Szekszárdon, Veszprémben, Székesfehérváron, Nyíregyházán, Szegeden, Miskolcon, Esztergomban, Salgótarjánban, Szolnokon, Békéscsabán, Hatvanban, Stb.

A PARTNER-DOORS Kft műanyag  ajtó, ablak, nyílászáró, télikertek tervezésével, gyártásával foglalkozik, valamint terasz-télikert készítése-építése, beépítése. 

  • Kérjen ajánlatot mostAjtó ablak nyílászáró télikert termékeinkre, a jobboldalon találja az árajánlatkérő lapot.

Télikertünk, télikerteket

Télikertünk télikerteket gyártunk, készítünk és szolgáltatásaink közzé tartozik, mint ahogy a terasz beépítés, beszerelés, lépcsőfeljáró bezárása is. Munkatársaink nagy tapasztalattal rendelkeznek télikertek építésében, készítésében, terasz lefedésben, terasz beépítésben, szélfogó, előtető tervezésben.

Télikert alumíniumból,  műanyag télikertünk alumínium vázzal  merevítőkkel látjuk el.

Munkatársaink nagy tapasztalatokat szereztek télikertek építésében, készítésében, egyedi télikerteket gyártunk, terasz lefedésben, terasz beépítésben, szélfogó, előtető készítésében, télikert tervezésben, télikert kivitelezésben. A télikertekben minőségi nyílászárókat építünk be: ablakok, erkélyajtók mint pl: egyszárnyú és kétszárnyú erkélyajtó vagy bejárati ajtó, toló-bukó ajtó, harmonika ajtó

  • Télikertünk szép készítését melyeket általában Roplasto profilrendszerből készítünk alumínium külső statikai merevítőkkel ellátva, komplett polikarbonát vagy üveg tetőrendszerrel jó ár-érték aránnyal. Amennyiben a télikertünk azaz a tető nagy felületű, akkor alumínium profilt használunk.
  • Alumínium télikertünk gyártása nagyon jó minőségben történik, de az alapanyaguk drágábbak, viszont nagyobb fesztávnál nélkülözhetetlenek. Bármilyen színben tudjuk készíteni az alumínium télikerteket. A télikertek színtartása kiváló. A télikert tető, ha színes akkor csakis alumíniumból készülhet. A színes műanyag deformálódik, elhajlik, előbb-utóbb beázik majd.

A lakótér bővítés télikert elemei nagyon látványossá teszik lakóházát, vagy akár irodáját, munkahelyét, legyen az kis alapterületű vagy uszoda méretű. A télikert árajánlatát és építését minden egyes esetben, egyedi tervezés előzi meg. A téli kertünk, előtetőnk ára sok mindentől függ, ezért minden esetben egyedi kalkulációt igényel. A tervezőink megtervezik a télikertet előtetőt, ami nem egyszerű feladat. Minősített gyártókkal terveztessen, szereltesse be a hőszigetelt télikertjét.

Árajánlat készítést, szakképzett hozzáértő emberek végzik. A télikert árajánlat elfogadását követően, a helyszínen felmérést végzünk ami természetesen ingyenes.

  • Kérjen ajánlatot télikertre most! a jobb oldalon található árajánlat kérő lapon keresztül.

    A Németországból származó Roplasto: www.roplasto.comprofil 5-7 kamrás kialakítása otthonában optimális hőszigetelést és kellemes csendet biztosít.

Terasz beépítése, lezárása, télikertünk hőszigetelt üveggel:

Terasz, télikertünk felmérése, tervezése, gyártása, szerelése, szigetelése az egyik fontos munkáink közé tartozik.

Közvetlenül a gyártótól rendelje meg a télikert, terasz előtető kivitelezés és beszerelés munkáit! Kérjen referenciát télikert gyártásra, építésére, mert egyes gyártók az alacsony ár miatt silány munkát végeznek.

télikertünk télikerteket:

Télikert, előtető készítés esetén a gyártóval érdemes kapcsolatot teremteni, mert a télikertünk építése folyamán nem okozhat áttételesen felmérési gondokat, mivel közvetlenül saját képzett szakembereink, mérnökeink járnak el.

Szolgáltatásaink: télikert, előtető készítése, gyártása, terasz beépítése, terasz beszerelése, erkély lezárása, lépcsőfeljáró bezárása, pergola felállítása és árnyékolása, függönyfalak készítése, üvegfalak szerelése, nyílászáró gyártása, medencefedés akár hőszigetelten is.
 
Télikertünk és egyéb termékeink gyártása.

Télikert, medencefedés, előtető gyártása Német és Belga alapanyagokból történik, de gyártunk jó minőségű ablakokat, ajtókat is. 

Forgalmazunk: árnyékolókat, szúnyoghálót, redőnyöket.

Gyártunk és Szerelünk, kocsi beállókat, előtetőket, medence fedést, kültéri bejárati ajtót

Amennyiben felkeltettük érdeklődését, várjuk megtisztelő jelentkezését!

Irodánk: 1205 Budapest, Határ u. 83.

Télikert, előtető gyártásán kívül, cégünk az alábbi termékek gyártásával és forgalmazásával foglalkozik:

Műanyag nyílászárók gyártása, szállítása, bontása, beépítése, párkányozása. Redőnyök, rovarhálók, reluxák  különböző színekben, típusban.

Műanyag ajtó ablak 5; 6, 7, 8 légkamrás profilrendszerek 10 év garanciával. Redőnyök, reluxák és szúnyoghálók többféle kivitelben. Egyedi méretek és formák, széles színválaszték. Díjmentes felmérés és árajánlat készítés. Téli kertünk, előtetőnk kivitelezése, készítése alumíniumból, műanyagból – alumínium külső merevítővel, fahatású színekben is.

Akciós műanyag ajtó, műanyag ablak vásárlása esetén keressen minket elérhetőségeinken !

Műanyag ajtaját, ablakát közvetlenül a gyártótól vásárolja meg!

Kiváló minőségű műanyag nyílászárók, a hazai gyártótól, ahol a garanciális javítás évek múltán is megoldott.

Ausztriában nyitunk hamarosan nyílászáró, télikert szaküzletet, ahol jó minőségű télikertek szerelését kezdjük el, megfelelő árképzéssel.

Magyarországon a gyártásban szakembereink tíz éves tapasztalattal rendelkeznek, ezért a télikertünk nagyon jó minőségűek.

Forgalmazunk más gyártó termékeit is: árnyékolástechnika, redőny, reluxa, rovarháló, párkány, stb.

Általunk gyártott termékek: minőségi műanyag nyílászárók, ajtó-ablak, télikert, medencefedés, függönyfal, terasz előtető, gyártásánál, értékesítésénél és beépítésénél képzett szakembereket foglalkoztatunk.

Minőségi ajtók, ablakok, a télikertek, teraszok beépítésénél is maximálisan kielégítik ügyfeleink igényeit mind műszaki és esztétikai, mind hő- és hangszigetelési szempontból.

A tervezőinkkel a helyszínen is fel lehet venni a kapcsolatot, ahol egyben a nyílászárók gyártási méreteit felveszik.A télikertünk így tökéletesen fog passzolni oda, ahova elképzelte!

Munkánk egy része: Műanyag nyílászáró gyártása, nyílászárók csere, Nyílászáró beépítése, Ablak-ajtó gyártás, télikerteket, télikert gyártás, terasz beépítés.

ROPLASTO profilból gyártani tudunk: bukó ablak, nyíló ablak, nyíló-bukó ablak, középen felnyíló bukó ablak, műanyag ajtók, bejárati ajtó, toló-bukó erkélyajtó, harmonika ajtó

Nyílászáró, ablak, bontás nélküli tokba építés, ajtótokba szerelés, beszerelés.

Redőny lehet:, ablakredőny, elektromos redőny, kombi redőny, szúnyogháló, külső tokos redőny, belső tokos redőny, vakolható tokos redőny, amit forgalmazunk és szerelését is vállaljuk.

Télikert, télikertek tervezését, kivitelezését-készítését szerelését, gyártását több éves tapasztalattal rendelkező szakemberekkel végeztetjük.

Télikertünk télikerteket gyártunk: télikert-terasz tervezése, gyártása, beépítése, terasz beszerelése, erkély lezárása, lépcsőfeljáró bezárása, télikert szerelése, Télikert kivitelezés, Télikertépítés, télikertkészítés, teraszbeépítés, lépcsőfeljáró fedés.

Garázskapuk forgalmazása
Ablakok, ajtók, télikertek gyártása és beépítése, valamint ezek kiegészítőinek forgalmazása.

Őszi akcióinkról érdeklődjön elérhetőségeinken!

Termékeink ÉMI minősítéssel rendelkeznek. A télikerteket ISO minősítéssel gyártjuk.

Profil rendszereinkről a következő oldalakon találhat részletes tájékoztatást:, Roplasto profil: www.roplasto.hu

Kérje díjmentes árajánlatunkat műanyag ajtó, ablak a nyílászáró,  redőny, télikert gyártásáról és beépítéséről, vagy látogasson el irodánkba, ahol kollégáink készséggel adnak felvilágosítást termékeinkről, szolgáltatásainkról és akcióinkról.

télikertünk télikerteket:

Honlapunkat végignézve a következő termékcsoportokról olvashat:

Műanyag nyílászáró: műanyag ablak, műanyag bejárati ajtó, toló ajtó, toló ablak. stb.

Árnyékolástechnika: redőnyök, reluxák, szúnyoghálók.

Párkányok, könyöklők

Műanyag ajtó-ablak, télikert, télikertek, előtető, medencefedés értékesítési hálózatunk jelenleg: Balaton környékén és Budapesten, Magyarország területén működik. Szállítunk télikertet Szlovákiába, Ausztriába, Németországba is.

Amennyiben felkeltettük érdeklődését, várjuk megtisztelő jelentkezését!

Kapcsolat: 06-20 3360- 643

Iroda: 1205 Budapest, Határ u. 83.

E-mail: partnerdoors@gmail.com

partner-doors@freemail.hu

télikert,télikertek építése - télikertünk
télikert, télikertek építése
telikertek - télikertünk
télikertek
telikert-rendszerek - télikertünk
télikert rendszerek
telikert-beepitese - télikertünk - télikerteket
télikert beépítése
telikertünk
télikertünk
terasz-beépítés-toló-bukó-ablakkal- terasz beépítése hőszigetelt üveggel - terasz beépítése hőszigetelt üveggel - télikerteket
terasz beépítés toló bukó ablakkal

télikertünk Országosan:

télikerteket gyártunk:

Magyarországon tervezőinken keresztül elérhetőek vagyunk: Elő tető, télikertek, medencefedés árajánlat elkészítését követően, a helyszínen gyártási méretet veszünk, amiért nem kell fizetni.
Bács –Kiskun megye: Kecskemét, Baranya megye: Pécs. Békés megye: Békéscsaba, Borsod-Abaúj-Zemplén megye: Miskolc. Csongrád megye: Szeged, Fejér megye: Székesfehérvár, Velence, Agárd, Dunaújváros. Győr-Moson-Sopron megye: Győr, Sopron. Hajdú-Bihar megye: Debrecen. Heves megye: Eger, Jász-Nagykun-Szolnok megye: Szolnok. Komárom-Esztergom megye: Tatabánya, Nógrád megye: Salgótarján, Pest megye: Budapest, Cegléd, Budaörs, Érd, Budakeszi, Dunaharaszti, Somogy megye: Kaposvár, Siófok, Balatonszárszó, Balatonföldvár, Fonyód, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye: Nyíregyháza, Tolna megye: Szekszárd, Vas megye: Szombathely, Veszprém megye: Veszprém, Balatonfüred, Balatonalmádi, Tapolca, Zala megye: Zalaegerszeg,

Télikert gyártását egyedi tervezés alapján gyártjuk a vevő elképzelése szerint. 

Télikert, Télikertek most felár nélkül műanyag csatornával.

Toló-bukó ajtó, toló-bukó ablak, különleges nyílászáró, teraszbeépítés, medencefedés, előtető értékesítésének, területi lefedettségünket a mostani Budapest, Balaton környéke után hamarosan Ausztriában kezdünk majd forgalmazni.

Megéri beruházni a minőségi nyílászáró cserébe, valamint a házhoz kapcsolt télikertbe, mert ennek eredményeképpen 4 fokkal lesz melegebb a lakásban a korábbihoz képest azonos energiafelhasználással, ugyanolyan külső hőmérsékleti viszonyok mellett. A fűtés számláját akár 20%-kal is csökkentheti!

Kérjen árajánlatot most, ide kattintva>>

Télikert - télikerteket
Télikert